most azt érzem, hogy sírnom kéne. hogy igazából ki kéne sírnom magamból mindent ami fáj, és akkor sokkal könnyebb lenne minden. mert így szokott lenni. kijön, és utána nincs odabent feszkó, totál nyugi van. de a könnyeim világgá mentek. és nemtudom most mivan, de ez így szörnyű. nem tudom kisírni magamból ezt az egészet, ami egy nagy szar, és most csak pusztítom magam. az a nagy helyzet, hogy ez így kurvaszar. csak azt érzem, hogy nézek ki a fejemből, és érzem hogy fáj, és már levegőt sem kapok tőle. pedig most nagy levegőt kéne vennem. nagyon nagyot.
[...]
megjöttek a könnyeim. :) épp amikor a napon ültem, és mosolyogtam. egyszer csak kitört. sosem esett még enynire jól sírni. :) persze utána beszéltem a Krisztével, előtte meg Ropival. és ettem sárgabarackos-kekszes bocicsokit is. :) most jó. nem a legjobb, de lényegesen jobb mint eddig. :)
nyüsszentések.